BrillÚjdonságok
A(z) Brill összes aktuális híre, ajánlata és akciója itt található.
Tempósan halad a Volkswagen átalakulása
Világszerte 34 új modellel jelenik meg a Volkswagen a jövő év során a piacon, amelyek közül tizenkettő SUV, nyolc pedig elektromos vagy hibrid hajtásrendszerű.Ralf Brandstätter, a Volkswagen ügyvezető igazgatója (COO) így fogalmazott: „Új korszak előtt állunk, s komolyan gondoljuk az elektromos mobilitást. 2024-ig a márka 19 milliárd eurót fordít a jövő technikáira, egyedül az elektromos mobilitás fejlesztésére 11 milliárd eurót biztosítunk. Már 2020-ban elindítja a Volkswagen az autóipar legnagyobb elektromos offenzíváját: nyáron kiszállítjuk ügyfeleinknek ID.3 modellünket, röviddel ezután pedig az ID.Next formájában megérkezik első elektromos SUV-modellünk. ID.-családunk emberek sokasága számára teszi első ízben lehetővé a károsanyag-kibocsátás nélküli mobilitást – ez a New Volkswagen.”
A márka továbbra is szilárdan fenntartja a párizsi klímacélok melletti elkötelezettségét, s a tervek szerint 2050-re a vállalatot és autóit egyaránt szén-dioxid-semleges mérleg jellemzi majd, 2025-re pedig felére csökken a gyártás szén-dioxid-kibocsátása. Elektromos offenzívájával a Volkswagen már jó úton halad efelé.
Fontos lépés a vállalat modernizációja és digitalizációja útján a "Digitális Átalakulás Útiterve" ("Roadmap Digitale Transformation"), amelyről 2019-ben született döntés és az elkövetkező évek során - a jövőről szóló megállapodást (Zukunftspakt) követően - mindenekelőtt a verseny-, illetve nyereségtermelő képesség további növelését célozza, emellett a márka és a vállalatcsoport szoftverkompetenciája fejlesztésének alapjául is szolgál. Önálló gazdasági egységként már 2020 januárban megkezdi működését a Car.Software szervezet, s a tervek szerint a járművek, illetve a járműközeli szolgáltatások saját szoftverfejlesztésének aránya a jelenlegi tíz százalék alatti értékről 2025-ig legalább 60 százalékra emelkedik.
2019-ben a Volkswagen márka immár a célegyenesben halad. Ralf Brandstätter, a Volkswagen ügyvezető igazgatója (COO) az erős csapatteljesítményt emelte ki: "A szűkülő teljes piacon a Volkswagen világszerte növelte piaci részesedéseit és jelentősen javított működési eredményén. Központi jelentőségű volt e sikerben gazdasági alaptevékenységünk tovább haladó átszervezése, a jövőről szóló megállapodás (Zukunftspakt), valamint a világméretű SUV-offenzívánk sikerének pozitív hatásait is beleértve. Ugyancsak fontosnak számított az egyes régióbeli eredményeink javulása és a sikeres WLTP-menedzsment."
A jövőről szóló 2016-os megállapodás (Zukunftspakt) szintén érezteti hatását, s a tervezett mintegy hárommilliárd eurós költségcsökkentésből 2019 végéig mintegy 2,6 milliárd eurónyit sikerül realizálni.
Arno Antlitz, az igazgatótanács a pénzügy területéért felelős tagja hangsúlyozta: "Stratégiánk hatásosnak bizonyult. Autóink meggyőzőek, következetes költség- és beruházási fegyelmünk pozitív hatásai pedig jól érezékelhetők, ezért e nehéz piaci környezetben is megerősítjük a teljes 2019-es évre szóló négy és öt százalék közötti nyereségarány-célkitűzésünket. A bejelentetteknek megfelelően 2019-ben jóval egymilliárd euró feletti operatív cash-flow kigazdálkodására számítunk. 2020-as pénzügyi céljaink változatlanok, akárcsak a 2022-re kitűzött legalább hatszázalékos operatív nyereségarány, illetve kétmilliárd eurót meghaladó cash-flow célkitűzéseink."
A termelés is hatékonyabbá vált 2019-ben, s a termelékenységnövelés éves szinten ötszázalékos célértékét felülmúlva az idei év végére várhatóan több mint hét százalékot produkál.
2019 nem utolsósorban a sikeres modellpremierek éve is, amely során mindenekelőtt a Golf 8 és az ID.3, illetve a T-Cross, a Teramont, a T-Roc R és a T-Roc Cabrio hódíthatta meg az ügyfeleket.
Fedezzen fel további híreket
Sokkal több, mint egy városi jármű: az új ID. Polo világpremierje
A Volkswagen bemutatja az új ID. Polót, amellyel történetének egyik legsikeresebb sikermodellje végre teljesen elektromos formában is megérkezett az utakra. Több mint húszmillió gazdára talált példány után új fejezet kezdődik a Polo történetében: a modell alapjaiban megújulva, következetesen a jövő igényeire tervezve tér vissza az utakra. A Wolfsburgban tervezett ID. Polo a letisztult formavilágot, a tágas belső teret és a kimagasló minőséget ötvözi. Ez a kismodell technológiai téren is magasra teszi a lécet: a 455 km-es (WLTP) hatótáv3 mellett olyan megoldásokkal nyűgöz le, mint az automatikus közlekedési lámpa felismeréssel kiegészített, megújult hálózatba kapcsolt Travel Assist vezetéstámogató rendszer. A hatékonyságról az egypedálos vezetési mód gondoskodik, a Vehicle-to-Load (V2L) funkciónak köszönhetően pedig az ID. Polo hordozható energiaforrásként is szolgál, így bárhol feltöltheti vele például elektromos kerékpárját.
Átadta kétmilliomodik tisztán elektromos modelljét egy vásárlójának a Volkswagen márka
A Volkswagen márka újabb mérföldkőhöz érkezett elektrifikációs stratégiájában kiszállította kétmilliomodik tisztán elektromos járművét ügyfeleinek. A kétmilliomodik jármű egy ID.3, amely a Volkswagen zwickaui gyárában gördült le a szalagról. A jubileumi ID.3 modellt ezen a héten adták át Kirsten Vormbrock részére a drezdai Üveggyárban.
Új belépőmodellel bővül az Audi elektromos palettája: érkezik az A2 e-tron család
Audi 2026 őszén mutatja be az új A2 e-tront, amellyel egy tisztán elektromos, kompakt kategóriás belépőmodell-családdal bővíti kínálatát. Az ingolstadti gyártósorokról legördülő A2 e-tron új lendületet ad az Audi modellválasztékának, egyúttal minden eddiginél elérhetőbbé teszi a prémium elektromos közlekedés élményét. Az első dizájnterveken már kirajzolódik a modell jellegzetes sziluettje.