SZÉP KIHÍVÁS KERÉKPÁROS TELJESÍTMÉNYTÚRA
A Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezete immár jó néhány éve megszervezi a SZÉP Kihívás kerékpáros teljesítménytúrát és idén újra Brill autó lesz a felvezető autó, amely gondoskodik a kerékpárosok biztonságos célba érkezéséről.

Több mint kétszáz kilométer két keréken, ellenőrzőpontokkal, mindenki előtt nyitva álló lehetőséggel, hogy próbára tegye magát, és kiderüljön, képes-e ezt a szimbolikus, egyben nagyon komoly teljesítményt kihozni magából.
Idén a Volkswagen új ékköve, a Taigo lesz a felvezető autó!

Az új Taigo: azoknak, akik saját trendjeiket követik. Akik nem hódolnak be a változtatásoknak, hanem inkább ők maguk idéznek elő változást.
A verseny útvonala
A teljesítménytúra Kecskemét városa körül zajlik, annak közigazgatási határain kívül, alacsony forgalmú közutakon. Kvázi tét nélkül tesztelheti le magát bárki, hiszen a kialakítás lehetővé teszi, hogyha valaki végzetesen elfáradna, kis pihenés után gyorsan visszaérhessen a túraközpontunkhoz. A SZÉP Kihívás egyben felkészülés is a késő tavasszal, kora nyáron megrendezésekre kerülő egynapos Balaton-kerülésekre, ahol ugyanez a szimbolikus 200 km vár a résztvevőkre, azzal a különbséggel, hogy ott körülményesebb menet közben meggondolni magunkat, hiszen mondjuk Keszthelyről nehézkes visszaérni Balatonvilágosra.

A rajt.
A rajt együtt zajlik, a mezőny rendőri segítség mellett egy csapatban teszi meg az első kilométereket. Majd az elengedés után mindenki a maga urává válik, és saját tempójában – ahogy neki kényelmes – teljesítheti a SZÉP Kihívást. A túra végén emléklapokat osztanak, illetve díjazzák a legfiatalabb és legtapasztaltabb résztvevőket, külön a hölgyek és az urak között, de odafigyelnek a parasportoló teljesítőkre is.

Közösségi munka
Sorrendet nem hirdetnek, ezzel is kiemelve, ez nem verseny, hanem hagyományos értelemben vett teljesítménytúra, ahol önmagunk legyőzése a cél. Frissítőpontokat állítunk fel, illetve a célban is igyekszünk biztosítani némi kalória-utánpótlást.
Mindezt közösségi munkában, illetve szponzorok segítségével, minimális nevezési díj ellenében tesszik.
Fontosnak tartják, hogy az egészséges életmód, a testedzés, annak népszerűsítése minél több ember számára adott legyen, az üzenet minél több helyre eljuthasson. Emellett mentális képességeinket is próbára teszi, teszteli kitartásunkat és akaraterőnket. A holtpontok túlélésének záloga, hogy rendezzük össze a fejünket, hogyan vagyunk képesek újra tisztán a feladatra koncentrálni, és a negatív gondolatokat, érzéseket száműzni. Rájövünk arra is, hogy a kerékpározás csapatsport, és mennyi mindenben tudnak segíteni a körülöttünk lévők, velünk tekerők. Különleges csapatépítő-tréning is ez egyben, a közös szenvedés és a közös teljesítmény önkéntelenül is szorosabbra fűzi az emberi kapcsolatokat.
Ez a SZÉP Kihívás!
Az esemény névadó támogatója a SZÉP Kerékpár Szaküzlet és Szerviz.
Az esemény fővédnöke Boronkay Péter, kétszeres paratriatlon-világbajnok, riói paralimpiai résztvevőnk.
A SZÉP Családi Kihívás nagykövete: Farkas Mihály, parasportoló
Szépné Panda Tímea, Tudatos Lépések
20/950-4850
Barna Imre, Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezete
20/980-2079
Szép Miklós, Szép Kerékpár Szaküzlet és Szerviz
20/971-6111
szervezok kukac szepkihivas.hu
tura kukac kerekparosklub.kecskemeten.hu
További info:
https://www.facebook.com/events/1023908695008644?active_tab=about