Juhász úr eladta élete első Volkswagenjét
30 éves lett a Brill Kft.

1992. június 22-ét mutatott a naptár.
Az év 173. napja, Cserháti Zsuzsa énekes és Weöres Sándor költő születésnapja; annak az évfordulója, hogy 1633-ban Galileo Galilei az inkvizítorok nyomására visszavonta nézeteit, miszerint a Föld kering a Nap körül; Für Lajos honvédelmi miniszter Moszkvában aláírta a 800 millió dolláros szerződést az oroszokkal 28 MiG-29-es repülőgép szállítására; a kecskeméti Sétatéren 690 ezer forintos minimáláron hirdetett meg eladásra egy társasházi lakást az önkormányzat, a piacon 4,50-ért adták a tojást és 25 forintért a tejet.
A Petőfi Sándor utcában – az egyik fűrészfogas földszintjén – megnyílt a Brill Kft. Volkswagen-Audi márkakereskedése.
Juhász Gyula kissé izgatottan, ám elégedetten nézett körbe a szalonban.
Egy Golf állt a fő helyen, középen.
Mellette jobbról egy piros Vento, balra pedig egy hófehér Audi 80.
Juhász Gyula nem mindig akart autókereskedő lenni.
Fogtechnikusnak tanult, és – fogorvos felesége, Rózsás Zsuzsa párjaként – a legminőségibb munkát adta ki a kezéből; a páciensek szinte versengtek értük. Jól éltek, panaszra nem volt okuk.
Csak épp Gyulában ott mocorgott a kisördög.
Hogy mi lenne, ha…
…ha t é n y l e g azt csinálná, amit a szíve mélyén mindig is akart: autókkal foglalkozni.
Abban az időben – a 90-es évek elején – a magyar világ még alakulóban volt – a társadalom épp magával a változással ismerkedett. Állami nagyvállalatok mentek tönkre, pártok alakultak, az emberek pedig szerettek volna jobban élni, mint azelőtt, amikor a Merkúrnál befizetett, már a gyártáskor elavult autójukat öt-hat év várakozás után vehették csak át.
Abban az időben a márkakereskedések hálózata még csak elméletben, - de leginkább úgy sem - létezett. A képviseletek a nyugati mintát akarták követni és megbízható autószerelőket próbáltak felkutatni, hogy majd azok árulják az autóikat.
Juhászék Pesten tudtak kieszközölni egy találkozást az éppen akkortájt alakuló VW-Audi vezérképviselet akkori vezetőjével, Szórád Józseffel, neki adták elő az ötletüket: Volkswageneket akarnak eladni.
- Nagykőrösiek vagyunk – tették hozzá.
- Kecskemét sokkal nagyobb – válaszolták nekik. Hozzátették: szerviz nélkül nem fog menni.
De a pestiek nyilván érezték a komoly szándékot, mert hamarosan családlátogatóba érkeztek Kőrösre, a tárgyalások immáron egyre konkrétabb mederben folytak, körvonalazódtak a követelmények, s végül aláírják a kereskedői szerződést: az időközben erre a célra alapított Brill Kft. megkapta a jogot Volskwagen és Audi járművek eladására, azzal a feltétellel, hogy másfél éven belül felépít egy a német szabványnak mindenben megfelelő, több állásos szerelőműhelyt és autószalont.
Addig-addig, míg sikerült megvásárolni a területet – korábban szeméttelep volt, a város legszélén – és megérkezett a befektetőtárs is, az osztrák Erich Pouha.
És eljött a nyitás napja, kedd, 1992. június 22.
A Brill Kft. kis – családi - csapattal kezdett a Petőfi Sándor utcában 1992-ben.
Ma 64 embernek ad munkát a cég, nagy többségük hosszú évek óta dolgozik itt. Nem széthúzás, hanem összetartás: ez az alapelv.
Az első vevőre talán csak percekig kellett várni: bejött, rámutatott a Golfra, hogy az kell neki, aztán – kézzel, mert akkortájt német mintára azt tartották követendőnek – megírták a szerződést.
A nap végére az Audi 80 is gazdára talált: Bozsó János festőművész vette meg – no nem azt a fehéret, ami ki volt állítva, hanem egy téglavöröset.
A Vento délután kelt el.
Régi szép idők.
A benzines 3-as Golf 1,4-es volt, 60 lóerős és 1 millió 140 ezer forintért árulták.
Az első, nem is egész, 1992-es évben 152 új autót adtak el, 200 millión fölüli árbevételt produkáltak – a pesti központ már-már hitetlenkedett.
A Halasi út végén 1993-ban megnyílt a szalon és a szerviz, a Petőfi Sándor utcában a Seat maradt. Évekkel később a Skoda is bekerült a kínálatba, mára pedig ötödik márkaként megjelent a Cupra.
Mi változott az eltelt 30 évben?
Szinte minden.
A Golf III. 1992-ben még 1,4-es és 60 lóerős volt. A mai Golf VIII. ugyanekkora motorral tud 140 lóerőt is. Régebben többen keresték a kevesebbet fogyasztó dízelt – ma, a környezetvédelmi megfontolások miatt a benzinest választják többen. Hibrid, pláne elektromos hajtású autó évtizedekkel ezelőtt még csak nem is létezett.
A Golf, a hirdetésben szereplő Kovács úr második Volkswagenje a Bogár után, ma is a legnépszerűbb – annak idején, és ez is már történelem, egy éjszakai akció időtartamára 7 százalékkal olcsóbban adták – este 11-kor még sor állt, megrendelésre várva, a szalon előtt.
Hajdanán volt olyan, hogy a vevő a készleten lévő autót m á s n a p hazavitte – ma nincsenek készletek és a rendeléstől az átadásig akár két egész esztendő is eltelik.
A Brill. Kft – meg a Volkswagen, az Audi, a Seat, a Skoda és a Cupra – köszöni szépen, megvan. 2021-ben 2300 új autót adtak el, a forgalom 17,9 milliárd forintra rúgott.
Három évtized alatt több tízezer autó – ez a mérleg.
Meg: visszajáró vevők. Akad, aki tíznél is többet vett.
Juhász Gyula és Rózsás Zsuzsa – az alapítók – már inkább a háttérben tevékenykednek.
A csapat, amelyet felépítettek, működik.
Jauch György, a Brill Kft. értékesítési vezetője a trendeket összegzi:
- A kompakt autó etalonja a Golf lett. A Vento, a Jetta, a Passat, az Audi A4 és az A6 a nagyobb csomagtartóval, az Seat Toledo vagy a Skoda Octavia a mérhetetlen hellyel a praktikumot kínálta. De ahogyan a dízel helyett ma a hibrid a menő, úgy a formák is változtak: ma a crossover, vagy a SUV a divatos – a VW T-Roc, a VW Taigo, a Skoda Karoq, a Skoda Kodiaq, a Seat Arona, a Seat Ateca, meg persze a bivalyerős VW Touareg.
A nagyobbik Juhász fiú, Péter, aki ma már ügyvezető így foglalja össze a jelent és a jövőt:
- Autóra egyszerűen szükség van. Mindenkinek. El akarunk jutni egyik helyről a másikra, munkába járunk, kirándulunk. A mobilitás az egyik, ami az embert emberré tette. Ráadásul, amit mi árulunk, az nemcsak egy Volkswagen, Audi, Seat vagy Skoda, netán Cupra, hanem tulajdonképpen egy befektetés.
Szerző: Ballai József
https://www.facebook.com/jozsef.ballai